Az ember megy ide, megy oda, néha céllal, néha cél nélkül. Azt hiszem már párszor elemeztem, hogy jómagam a cél nélküli bolyongásaimat Győrben szoktam elintézni. De úgy igazán. Nincs annál jobb, mikor az embernek sok az ideje, és csak sétál, csak sétál és csak sétál. Netán leül egy padra,nézi az embereket, lesi, hogy hol mi történik, és várja azt a csodás pillanatot, amire vágyik.

Talán túl sokszor is ültem le én ennek a tudatában Győr belvárosában, talán túl sokszor vártam azt a bizonyos pillanatot. Alig voltam 13 éves, de én már Győr belvárosát úgy ismertem, mint más a körülötte lévő szomszédokat. Vonzó volt számomra Győr. A szememben az a hely, ahol az ember mindig azt érezhette: itt el lehet bújni, itt nem ismernek annyira. Ezt az ismeretlen akartam teljes mértékben kiaknázni, felfedezni és megváltani, úgymond bebizonyítani másoknak, hogy igen: számomra ez a tökéletes város.

És akkor most mi is a probléma?

A probléma forrása az, hogy még mindig imádom Győrt. Nem tudok Tőle elszakadni. Azt hiszem olyan számomra, mint Carrie Bradshaw-nak New York. Tartós párkapcsolatban élek vele immáron 5 éve. Néha megharagszok rá, mert nem adja meg nekem azt, amit szeretnék. Nem történik meg az a pillanat, amit várok. Ilyenkor duzzogva felülök a buszra, és mikor a buszom elsuhan a Győr vége tábla mellett, mindig ezt gondlom: Ne aggódj, visszajövök! Mert imádlak! S máris bűntudatom támad, hogy haragudtam rá, azon nyomban le akarok szállni a buszról, hogy odamenjek hozzá, bocsnatot kérjek tőle, és azt mondjam: Te vagy a mindenem!

Mindenem, mert megtanítottál sírni, megtanítottál arra, hogyan kell hátat fordítani annak, amit nem szeretnénk, és a legfontosabb: megtanítottál szeretni. És ezáltal megtanultam: hogyan tehetem az életem egyre jobbá. Igen, ezt is Neked köszönhetem.

Minden hely, ahol már jártam, összeköt minket, a mienk, és mindegyikenk van saját története. És ez hatalmas. Nem holmi kis emlék, ami van, hanem egyenesen a múlt, ami néha - néha fájdalmas, de mivel nem haltam bele, megerősített.

Számomra Győr annyi mindent adott, hogy azt életem végéig nem tudom megköszönni. Sajnos nem tudok elég háláls lenni Neki, és azt mondani, a Tied vagyok örökké!

Mostanság Győr számomra a találkozások városa. Nem tudok és beismerem őszintén nem is akarok már úgy végigmenni egy utcán, hogy valaki ismerőssel ne fussak össze. Ez éltet. Ez az, amiért most imádom a legjobban. Megyek, és egyszercsak előttem áll az a személy, akire alig pár perccel korábban gondoltam. Majd beszélgetünk, és beszélgetünk, és beszélgetünk... majd szétválunk. S ahogy megyek, a belső kis hang, az a bohóc súgja: "hát nem veszed észre hol vagy?" - "De! Győrben!" - "Hát akkor?"  - majd megtorpanok, utánna nézek annak a személynek, akivel az előbb találkoztam, de már csak a hátát látom, vagy már azt sem. Ilyenkor megnézem hol vagyok, megjegyzem, hogyha legközelebb arra járok tudjam, itt volt az, amikor Vele találkoztam. Felnézek az égre, és szívből, rengeteg hálával a hangomban mondom:

*Imádlak Győr!  Köszönöm Neked!*